Linkin Park

A Linkin Park története 1996-ban kezdődik, amikor három dél-kaliforniai gimnazista (Mike Shinoda - mc, Brad Delson - gitár, Rob Bourdon - dob) megalapította a Xero nevű zenekart.

A kezdeti próbálkozások főiskolai éveik alatt komolyodtak, ekkor ismerte meg Shinoda a Pasadena-i Művészeti Főiskolán Joseph Hahn dj-t, akit rögtön meghívott a baráti zenekarba (grafikusként ők készítik a zenekar boritóit, és Hahn a klipek rendezője is). Phoenix, a basszusgitáros rövid idő után otthagyta a Xero-t, majd Chester Bennington megjelenésével született a Hybrid Theory zenekar.

Akkoriban a fiúk még egy énekest kerestek, és a legenda szerint Chester azzal lopta be magát a szívükbe, hogy telefonon keresztül énekelte el a demo anyagot. A Hybrid Theory név arra utalt, hogy a zenészek egy-egy zenei stílus képviselnek, így közösen egyfajta zenei hibridet alkotnak.

A tagok nem csak a zenéért, hanem a bandához kapcsolódó feladatokért is külön-külön vállalnak felelősséget, egyikük a rendezéssel, más pedig a szervezéssel foglalkozik. Mivel ez a név már foglalt volt, rövid idő után felvették a Linkin Park elnevezést, ami a Lincoln Park helységnévből ered.

A siker gyorsan jött: a kilencvenes évek végén a banda első nagyobb, a Whisky nevű szórakozóhelyen tartott koncertje után rögtön felkereste őket a Warner Music képviselője.

2000-ben Don Gilmore (Eve 6, Lit, Pearl Jam) vezényletével vonultak stúdióba, hogy felvegyék debütáló albumukat, a Hybrid Theory-t, ami eklektikusan vegyíti a metált, a hip-hopot és a pop elemeit, ezzel megközelítve a stílus úttörőit, a Kornt és a Lim Bizkitet. A váratlan sikert látva visszatért az egykori basszusgitáros, Phoenix. Don Gilmore így nyilatkozott első benyomásairól:

„Mielőtt találkoztunk volna a zenéjük alapján sokkal elvontabb, komorabb emberekre számítottam. Ezzel szemben kedves, jókedvű, egyszerre okos és a spiritualitással foglalkozó embereket ismertem meg.

Az első kislemez, a One Step Closer fogadtatása előre vetítette a Hybrid Theory hatalmas sikerét: a debütáló album eddig világszerte 14 millió példányban kelt el, három dal került róla a toplisták élére, köztük az In The End. 2002-ben a fiúk Grammy díjat kaptak a „Crawling”-ért a legjobb hard rock video kategóriában, és jelölték őket a legjobb rock albumért és az év felfedezettje kategóriákban is. A lemez külön érdekessége, hogy nem volt szükség korhatárt jelölő címkét tenni az albumra, mert a kemény zenei alapok ellenére nem szerepelnek durva szövegek a számokban. Sőt, a szülők akkor is nyugodtak lehetnek, ha gyermekük Linkin Park koncertre megy, a zenészek köztudottan drog és alkohol ellenesek, számukra elegendő élvezetet nyújt maga a muzsika. Turnén két busszal utaznak, az egyikben egy komplett stúdió, a másikban pedig a tagok utaznak, utóbbi szigorúan alkohol- és füstmentes övezet.

A nagy sikert meglovagolva elkészítik a Reanimation című remix albumot, amelyen teljesen új értelmezését nyújtották dalaiknak.

2003. márciusban megjelent lemezük, a Meteora kapcsán a Rolling Stone magazin a showbiznisz legkeményebben dolgozó zenészeinek nevezte őket.  A Meteora kiforrottabb, még színvonalasabb hangzást nyújt, mint a Hybrid Theory. Chester Bennington kíméletlenül őszinte kirándulásokat tesz szenvedéseibe: „A legrosszabb benned én magam vagyok”.

Együtt szól a melankólikus rap és a rock klasszikusait idéző ének, a metál gitár, a digitális effektek és a lemezjátszó- mind egy hibrid teória része, melynek lényegét Bennington fogalmazta meg: „nem a kezdet vagy a vég számít, hanem az utazás maga.”