Új albumuk, a Shadow Zone megjelenésével a Static-X (Wayne Static: ének, Tripp Eisen: Gitár, Tony Campos: basszus, Nick Oshiro: dobok) ismét veszélyes fegyvert tart a kezében: a lemez pontosan azt nyújtja, amit várunk, és egy őrült erejével ontja a remek dalokat. Lehet, hogy klisének tűnik, de valóban ez az igazság: az album az együttes eddigi legjobb munkája; a dallamokat átitatja a zenei őrület és jól megkomponált zenei mizantrópia. „Nem tudom ezt az albumot az előző kettőhöz hasonlítani, annyira más mint azok.” – mondja Static. „Ezúttal Tripp is mellettem volt, és ez volt az első alkalom, hogy volt egy szerzőtársam. Nagyon szuper élmény volt, mert ő teljesen megírt néhányat a dalok közül, és nekem csak az énekszólammal kellett foglalkoznom. Én kihívásként próbálom felfogni a zenélést, és azt hiszem, ez az album sokkal inkább úgy hangzik, mint egy kerek egész.” Valóban, Eisen először volt a Static-X-el a stúdióban – Pont a Machine felvételeit követően csatlakozott a bandához – de legfőképpen Staticnak köszönhető a Shadow Zone hangzásának sötét mélysége. „Az a vicces az egészben, hogy az új lemezen azokat a dalokat amelyeknek olyan igazi Static-X hangzása van, Tripp írta.” – mondja Static amikor az új albumon található dallamokról faggatjuk. „Azt gondolom, hogy az ember mindig próbál fejlődni, új dolgokat megmutatni. Nagyon unalmas lenne ugyan azt a szart újra meg újra megcsinálni. Amikor a ’Not Meant For Me’-t csinlátam a Queen Of The Damned (A kárhozottak királynője)hanganyagához, szóval, akkor igazán énekeltem, és nagyon jó volt a hallgatóság reakciója, úgyhogy azt gondoltam, hogy akkor miért is ne csinálhatnám ezt.” Az eredmény pedig egy olyan album lett melyen az énekes hangjának sokszínűsége csak a dalokban ötvözött zenei stílusok változatosságával mérhető össze. Az album első kislemezéből az a „The Only”-ból egy élesebb, tisztább hangú Staticot ismerhetünk meg; az industrial zenére olyan jellemző hangszín helyett egy sokkal kidolgozottabb hangot hallhatunk: a hatás fergeteges. A ”So” hátborzongatóan nyersen és ércesen vall a lelki fájdalmakról és a csapat egyik legjobb számai közé növi ki magát. A lemez változatossága az, ami igazán érdekessé teszi a Shadow Zonet. „A korábbi bandáimban játszottam mindenfélét, kezdve az akusztikus dalokkal egészen a nagyon húzós metal/death számokig, úgyhogy azt hiszem, hogy az új albumunk mindennek a betetőzése.”- meséli a csapat frontembere. „Régebben megpróbáltunk mások lenni, megpróbáltuk elkülöníteni magunkat másoktól és én sok időt töltöttem el azzal hogy a dalszövegeket kevésbé személyessé tegyem. Most már nem törődöm ezzel. Most azt gondolom, hogy vagyunk akik vagyunk, és egyszerűen csak jó dalokat akarok írni és ezekre építkezni.” A „Destroy All” vadsága és a „Kill Your Idols” tombolása után az album komor záró száma az „Invincible” egy igazi merész ugrás a felkavart lelkek mélyébe. A jelek szerint nem csak Static az, aki lelkiismereti kérdést csinál a dalszövegek mondanivalójából, hiszen a „Dead World”-ben hallhatjuk Eisen véleményét is. „Eben a dalban néhány szövegrészt én írtam.” – mondja a gitáros, majd idéz a dalszövegből: „Sometimes I wish I could see beyond this dead world…” (Néha azt kívánom bárcsak láthatnám mi létezik ezen a halott világon túl.) „A szövegeknek amiket írtam filozofikus jelentősége van: arról írok, hogyan teszi tönkre a világot, a kultúrát a kormányintézkedések, amelyek lerombolják a szabad piaci rendszert is. Egy halott világban élünk és ez csak egyre romlani fog, hacsak nem jövünk rá hogyan fordíthatnánk meg ezt a folyamatot.” „Először egy kicsit furcsa volt Trippel együtt írni a dalokat, mert még sohasem dolgoztam együtt senkivel sem.”- ismeri el Static. „De ráéreztünk egymás ritmusára és könnyen szót értettünk.” „És nagyon is jól megértettük egymást” – tette hozzá Eisen, az egész csapatra utalva. „Mindannyian együtt dolgoztunk ezeken a dalokon. Tizenhárom új dal található ezen az albumon, és mindnek megvan a saját története, hogy hogyan készült el. Van néhány da,l aminek én írtam a zenéjét és Wayne pedig a szövegeket, vannak amiken az egész banda együtt dolgozott, sőt, még egy olyan dal is szerepel az albumon, ami néhány évvel ezelőtt született és most egy kissé átdolgoztunk. Vannak olyan dalok is, amiket együtt írtunk, jammelés közben, mint például az első kislemezen szereplő dalt, a „The Only”-t is. Ez az első olyan dal, amit az egész banda együtt írt.” A Static-X legújabb tagja a dobos Nick Oshiro, aki könnyen beilleszkedett és méltó utódja lett Ken Jaynek, sőt, tökéletesen vissza tudja adni amit Josh Freese [A Perfect Circle] a stúdióban feljátszott. Annak ellenére, hogy az eredeti felállásból már csak Static és Campos maradtak meg, a csapat névadója úgy érzi, hogy a csapat összetétele jobb, mint valaha. „Az összetétel igazság szerint még soha sem volt ilyen jó. Furcsa, mert Koichi [a csapat eredeti gitárosa] pont azelőtt csatlakozott hogy aláírtuk a szerződést, felvettük a lemezt és turnézni indultunk, aztán rögtön kilépett. Számomra kicsit olyan érzés, hogy: ’Itt volt egyáltalán?’ Úgy két évig játszott velünk, Tripp pedig már több mint három éve a csapatban van. Mindannyian nyugodtak vagyunk, és Nick személyében olyanra emberre találtunk aki szuperül beleillik a bandába, jól érezzük magunkat együtt, a turnékon is jól kijövünk. Úgyhogy nagyon szuper hogy velünk van. A régi dalok pedig ugyan úgy szólnak, sőt talán még jobban is.” „Mindig lesznek olyanok, akik azt mondják: ’Hiányzik Ken, hiányzik Koichi’”- magyarázza tovább Static. „De tudod mit? Az élet megy tovább, és szerintem a shownk az egyik legenergikusabb amit láthatsz, és ezt senki sem tagadhatja le. Szerintem ez azért van így, mert a színfalak mögött is jól kijövünk egymással, mindenki nagyon jó zenész és mert szeretjük amit csinálunk. Mi zenélünk, nem pedig megjátszuk magunkat, és nem próbálunk meg mások lenni, mint akik vagyunk. Csak kimegyünk és nyomatjuk a zenénket. Szerintem tovább fogunk fejlődni, de megtartjuk azokat a fontos elemeket, amelyek meghatározzák, hogy kik is vagyunk. Ezt csináltuk a Shadow Zoneon is. Ez a következő lépés a fejlődésünkben.”